Általános szerződési feltételek (továbbiakban ÁSZF)

Melyek kiterjednek a CM SUPPLY, (a továbbiakban Szolgáltató) által nyújtott szolgáltatásokra, rendezik a felek között létrejött szerződés megkötésének rendjét, a szolgáltatás tartalmának és műszaki feltételeinek meghatározásának, továbbá a szerződés módosításának és megszűnésének eseteit. A Szolgáltató a Megrendelő számára a külön az alábbi formák valamelyikében létrehozandó szerződésben meghatározott szolgáltatásokat biztosítja.

  • 1) Keretszerződés és az ahhoz kapcsolódó egyedi megrendelések alapján nyújtott szolgáltatások,

  • 2) Egyedi szerződés alapján nyújtott szolgáltatások,

A Megrendelő a Szolgáltatóval kötött bármely szerződés vagy megrendelés aláírásával vagy megküldésével elfogadja a jelen ÁSZF-ben foglaltakat. Az ÁSZF kiterjed valamennyi a jelen ÁSZF 1.1 pontjában meghatározott Megrendelőre. Az ÁSZF-ben foglaltaktól a Megrendelő és a Szolgáltató közös megállapodással írásban eltérhetnek. Amennyiben a Megrendelő és a Szolgáltató jogviszonyára irányadó szerződés másképp nem rendelkezik, annyiban az ÁSZF rendelkezéseit kell alkalmazni akkor is, ha arra a szerződés kifejezetten nem utal. Ha a Szolgáltató és a Megrendelő között létrejött szerződés és az ÁSZF között ellentmondás van, úgy a szerződés rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. Amennyiben a Szolgáltató és a Megrendelő között létrejött szerződés és a hozzá kapcsolódó megrendelés között ellentmondás van, úgy a megrendelés rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. A Megrendelő által alkalmazott ÁSZF rendelkezései nem kerülnek alkalmazásra.

Hatályos 2024. május 1. napjától visszavonásig, illetve módosításig. 

A jelen ÁSZF a megrendelővel közöltnek tekinthető, amennyiben a Szolgáltató az ajánlata közlésekor erre hivatkozik.

  1. SZERZŐDŐ FELEK

A CM SUPPLY (továbbiakban Szolgáltató) cégadatai:
Cég: CM 002 KFT
Értesítési cím: 1024 Budapest, Rómer Flóris utca 8.
Székhely:3527 Miskolc, Besenyői utca 8.
Képviseli:Czél Mátyás ügyvezető
Adószám:12821105-2-05
Cégjegyzékszám:05 09 009553
Weboldal:http://cm.supply
E-mail:talk@cm.supply

1.1 Megrendelő minden olyan természetes, jogi, vagy jogi személyiséggel, nem rendelkező személy, szervezet, valamint minden olyan további személy, aki a Szolgáltató által nyújtott valamely szolgáltatást igénybe kívánja venni és erre vonatkozóan a bevezetőben részletezett valamelyik formában jogviszony jön létre közte és a Szolgáltató között.

1.2. Értesítési címnek/e-mailnek tekintik felek Szolgáltató tekintetében – amennyiben az adott szerződés vagy megrendelés mást nem tartalmaz – a jelen ÁSZF-ben megjelölt értesítési címet/e-mail címet, Megrendelő tekintetében pedig az adott szerződésben, megrendelésen megjelölt értesítési/e-mail címet. Amennyiben az adott szerződés és a hozzá kapcsolódó megrendelés között a címek között eltérés van a megrendelésen szereplő cím az irányadó.

A jelen Általános Szerződési Feltételek az CM. SUPPLY. az 1.3. pontban foglalt szolgáltatásaira általánosan irányadók, azonban ezen szolgáltatások esetén a szerződő felek a szerződés tartalmát egyedi szerződésben vagy megrendelésben rögzítik. A megrendelés történhet szóban, vagy írásban, e-mail kommunikáció útján, illetve weboldalon leadott formában.

1.4. Szolgáltató munkanapokon 9.00-17.30 óráig tart nyitva. Keretszerződéssel, ill. egyedi szerződéssel nem rendelkező Megrendelő külön kérésére az ettől eltérő időpontban, felár ellenében vállalja a Szolgáltatási tevékenység ellátását. Amennyiben a Megrendelő 24 órán belüli teljesítést kér, abban az esetben Szolgáltató, ha a megrendelést egyébként elvállalja, a munkadíj mellett 50%-os felárat számíthat fel. A Szolgáltató a fent említett kiemelt díjazásról minden esetben előzetesen tájékoztatja a Megrendelőt. A Szolgáltató a nyitvatartási időben a Megrendelő rendelkezésére áll, ez azonban nem jelent sem kizárólagosságot, sem azonnali teljesítést.

1.5. A Szolgáltató által alkalmazott általános nettó óradíjak, melyektől a Felek közös megegyezéssel eltérhetnek:

Általános óradíj:..... FT

2. SZERZŐDÉSKÖTÉS

2.1. Megrendelő teljes körűen megismerteti a Szolgáltatót a feladattal, ezt követően ajánlatot kér tőle. Fontos a feladat hátterének, illetve a Megrendelő igényeinek, céljainak megismerése. A Megrendelőnek meg kell határoznia az elérni kívánt célt, hogy az általa kívánt munka milyen főbb tartalmi egyediségekkel, jellemzőkkel, paraméterekkel rendelkezzen. A kezdeti beszélgetésen a feladat és a célok meghatározásában a Szolgáltató segítséget nyújt a Megrendelőnek. Megrendelő felelős azért, hogy az általa adott anyag törvényes legyen, ne ütközzön se jogszabályba, sem jó erkölcsbe és semmiféle szerzői, iparjogvédelmi vagy külön nem nevesített jogot ne sértsen; ezeket a paramétereket Szolgáltató nem köteles vizsgálni.

2.2. A Szolgáltató árajánlata – eltérő közlés híján – a Megrendelővel való közléstől számított 30 napig hatályos, azaz eddig az időpontig tart a Szolgáltató ajánlati kötöttsége, ez azonban nem azt jelenti, hogy az ajánlatban rögzített munkát köteles az ajánlati kötöttség ideje alatt megkezdeni, vagy elvégezni. Az ütemezést a Megrendelő és a Szolgáltató közösen határozzák meg.

2.3. Megrendelő az (adott esetben cégszerű) aláírásával ellátott megrendelést eljuttatja Szolgáltató részére elektronikus úton, vagy személyesen, a kapcsolattartó, vagy a Szolgáltató ÁSZF-ben megjelölt valamely értesítési címére. Amennyiben a Megrendelő a megrendelést e-mailben küldi a Szolgáltatónak, a Szolgáltató is jogosult e-mailen elfogadni, amely megkötött szerződésnek minősül. Amennyiben a Szolgáltató eltérő tartalommal igazolja vissza a Megrendelést, úgy az új ajánlatnak minősül, és csak a Megrendelő elfogadása esetén hatályos.

2.4. A szerződés megkötésének alapfeltétele, hogy a Megrendelő azonosítsa személyét, lakcímét illetve székhelyét, nyilvántartási számát, adószámát, és igazolja törvényes képviselőjét, ezek hitelességét azonban a Szolgáltató nem köteles ellenőrizni. A Megrendelő által, a szerződésben rögzített adatok valódisága a Megrendelő felelőssége.

2.5. A Szolgáltató és a Megrendelő között az adott szerződés érvényesen létrejön, ha

(a) a Megrendelő a készítendő munka főbb formai és tartalmi elemeit meghatározta és

(b) a Megrendelő és a Szolgáltató megállapodtak a szolgáltatás árában és annak teljesítési határidejében. 

2.6. Amennyiben a Felek ebben megállapodnak, a megrendelés alapján Szolgáltató az adott munkára vonatkozó – tartalmi, formai igényeket, ütemezést is tartalmazó – ütemezést készít, mely kölcsönös aláírását követően a felek közötti szerződés részévé válik, az ütemezés kölcsönös elfogadása után kezdődhet a tényleges munka. Szolgáltató nem köteles meggyőződni arról, hogy a megrendelést, az ütemezést, illetve a szerződést a Megrendelő részéről az arra jogosult személy írta alá.

Személyes adatok kezelése

2.8. A Szolgáltató a GDPR (General Data Protection Regulation) – az Európai Unió új adatvédelmi rendeletében meghatározottak szerint óvja és kezeli a Megrendelő adatait.

2.9. Megrendelő a megrendelőlap aláírásával kifejezett és önkéntes hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Szolgáltató a megrendelés teljesítése során birtokába jutott és a Megrendelőt illető személyes adatokat a jelen szerződés teljesítése illetve a Megrendelő és / vagy a Szolgáltató jogainak érvényesítése illetve kötelezettségeinek teljesítése érdekében megismerje, másolja és kezelje, feldolgozza. A Megrendelő által adott instrukciók teljesítéséhez szükséges adatfeldolgozási tevékenység során Megrendelő szavatolja, hogy az adatkezeléssel kapcsolatosan rendelkezik mindazon felhatalmazásokkal harmadik személyek részéről, amelyek jogszerűvé teszik a Szolgáltató adatfeldolgozási (adatkezelési) tevékenységét.

2.10 Megrendelő a megrendeléssel kifejezetten hozzájárul ahhoz is, hogy a szerződésre illetve rá vonatkozó adatokat a Szolgáltató az őt megillető követelések érvényesítése érdekben harmadik személynek átadja.

2.11 Szolgáltató és Megrendelő is tudomásul veszik, hogy a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó szabályozás értelmében a szerződés illetve annak bizonyos részei mindenki, illetve bizonyos személyek számára előzetes értesítés esetén a szükséges mértékben hozzáférhetőek lehetnek.

3. A SZOLGÁLTATÁS TARTALMA

3.1. A Szolgáltató a Megrendelő által meghatározott alapelvek, főbb egyediségek, és jellegzetességek (brief) alapján koncepcionális tervet készít, melyet a Megrendelő részére bemutat. A koncepcionális terv tartalmazza a főbb elemeket, uralkodó színeket és a használt betűtípusokat. A Megrendelő jóváhagyja az általa választott tervet a bemutatás után személyesen vagy írásban, 48 órán belül. Ekkor elkezdődik a terv végleges adatokkal történő kidolgozása és a további grafikai munka készítése.

Marketing kommunikációs szolgáltatás esetén a Megrendelő átadja a Szolgáltatónak a megállapodásukban szereplő platformok belépési hozzáféréseit, egyeztetik a szolgáltatás célját és részleteit.

3.2. A koncepcionális (vagy layout) terv célja, hogy bemutassa a kommunikációs megoldásokat, a stílust, a design lényegi elemeit. A tervet Szolgáltató úgy készíti el, hogy Megrendelő számára egyértelmű és egyszerű legyen a választás. A felkínált alternatívák határozott koncepciókat képviselnek, amelyekből egyértelműen körvonalazódik a kidolgozás utáni kész munka. A tervek kizárólag a Szolgáltató tulajdonát képezik. A Szolgáltató az általa készített terven 1 alkalommal a Megrendelő igényei szerint ingyenesen változtat. Abban az esetben, ha egyik koncepcionális terv sem nyeri el a Megrendelő tetszését lehetőség van új vagy módosított terv készítésére. Szolgáltató további tervezési díj ellenében (a koncepcióterv díjának 25%-a), további terveket készít. Ennek feltétele a briefing és az elképzelések pontosítása. Amennyiben a megadott paraméterek a tervezés során lényegesen megváltoznak a Megrendelő kérésére, Szolgáltató erről tájékoztatja a Megrendelőt és kiegészítő árajánlatot küld.

3.3 A grafikai és layout tervek készítése, továbbá a social media management közben felhasznált képek, videók, betűtipusok és zenék jogdíját a tervezés ára nem tartalmazza. A jogdíjak költsége a Megrendelőt terhelik, a Szolgáltató erről és a jogdíjak mértékéről köteles a Megrendelőt kiegészítőleg tájékoztatni.

Munka készítésének folyamata

3.4. A Szolgáltató a munka készítése során figyelembe veszi a magyar jog vonatkozó előírásait és a jó erkölcs szabályait, mások emberi méltóságát, jó hírnevét, becsületsértő, vagy a szerzői, iparjogvédelmi vagy egyéb jogvédelem alatt álló alkotásán, előadásán fennálló jogot, illetve egyéb kizárólagos védelmet nem sért, és a Megrendelő ilyen irányú megrendeléseit sem a munka tervezése, sem készítése során nem fogadja el. Megrendelő jogszabályba, jó erkölcsbe ütköző vagy mások életét, testi épségét, javait veszélyeztető utasítása esetén Szolgáltató elállhat a szerződés teljesítésétől és követelheti felmerült kárának megtérítését az 5.3. pont rendelkezései szerint. Szolgáltatót ezen a téren előzetes tájékozódási kötelezettség nem terheli.

3.5. A Megrendelő kiválasztja a neki legjobban tetsző koncepcionális tervet, amelyet a választott koncepciónak megfelelő konkrét megoldás kidolgozása (grafikai kidolgozás, nyomdai előkészítés, fejlesztés vagy egyéb kommunikációs szolgáltatás) követ.

.6. A Szolgáltató a Megrendelő által jóváhagyott terv alapján a honlapot vagy a grafikai állományt, a nyomdai kivitelezésre alkalmas pdf fájlt elkészíti vagy a kommunikációs szolgáltatást a jóváhagyásnak megfelelően elvégzi. Szolgáltató saját belátása szerint igénybe vehet alvállalkozót vagy más teljesítési segédet. Ha a Megrendelő az általa korábban jóváhagyott tervtől már a munka készítési szakaszában eltér, akkor a Szolgáltató erről tájékoztatja a Megrendelőt és kiegészítő árajánlatot küld. Az eltérés nem irányulhat a jóváhagyott terv lényegi módosítására, csak ha ebben, vállalási határidejében és díjazásában a felek előzetesen megállapodtak.

3.7. A korrektúrafordulók során a kidolgozott terv végső finomításra kerül, korrektúrája történik meg. Itt nyílik lehetősége a Megrendelőnek arra, hogy apróbb, a kiválasztott koncepciót nem sértő, elsősorban tartalmi változtatásokat kérjen. Amennyiben a változtatások a koncepciót is érintik, abban az esetben, a 3.6-os pontban foglaltak érvényesek. A korrektúrajavításokat a Megrendelő összegyűjtve, egy dokumentumban, vagy a megrendelő és szolgáltató által megegyezett és hozzáférhető visszajelző felületeken köteles leadni, mely pontos utasításokkal jelöli a hibás tartalmakat és az új anyagokat. Egyéb rendelkezés hiányában az ajánlati árban 2 korrektúraforduló foglaltatik benne, a Megrendelő az észlelt hibákat 2 korrektúra kör alatt köteles jelezni. Minden további korrektúraforduló költsége külön felszámolásra kerül az aktuális óradíjak alapján.

3.8. A Szolgáltató díjmentesen technikai segítséget nyújt a megrendelt szolgáltatással kapcsolatban felmerülő kérdésekre telefonon vagy elektronikus úton egyaránt a teljesítéstől számított 1 hónapon belül.

Késedelem

3.9 A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató teljesítése során őt is fokozott együttműködési, tájékoztatási kötelezettség terheli. Ennek keretében Megrendelő köteles döntőképes, a teljesítéshez kellő szakértelemmel bíró kapcsolattartót, munkatársat bevonni, a Szolgáltató által feltett kérdéseket haladéktalanul megválaszolni, a Szolgáltató teljesítéséhez szükséges egyéb adatokat, tényeket haladéktalanul megadni és döntéshelyzet esetén haladéktalanul és egyértelműen dönteni.

A Megrendelő kötelezettségei tehát a Szolgáltatóval kötött szerződésben rögzített határidőn belül:

  1. Dedikált kapcsolattartó megnevezése.

  2. Anyagleadás az előre egyeztetett formában.

  3. A szükséges döntések meghozatala.

  4. Jóváhagyás vagy további pontos delegálás.

  5. Minden olyan információ átadása, ami szükséges a továbbhaladás és a folyamatlezárás érdekében.

  6. A Szolgáltató által történő szerződésszerű teljesítést követően kiállított számlát, a számlán megjelölt határidőben megfizetni.

Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a Szolgáltató felhívását követő 3 napon túl sem tesz eleget ezen kötelezettségek bármelyikének, akkor az árajánlatban szereplő teljes összeget, azaz a teljes szerződéses illetve vállalkozási díjat köteles megtéríteni a Szolgáltató irányába.

Megrendelő elfogadja, hogy az őt terhelő kötelezettségek nem vagy késedelmes teljesítése – a Szolgáltató egyéb jogainak fenntartása mellett – a kapcsolódó szerződéses határidőknek módosulását eredményezi.

Amennyiben a Megrendelő a jelen pontban rögzített kötelezettségeit nem határidőben teljesíti, és emiatt eltolódik a Szolgáltató szerződés szerinti teljesítése, úgy a Szolgáltató ezért felelősséget nem vállal.

Szerződés biztosíték

3.10. A szerződés teljesítésének biztosítékaként a Szolgáltató előleg fizetését kötheti ki. A szerződésszerű teljesítés esetén az előleg összege a szerződéses illetve vállalkozási díjba beleszámít. Az előleg összege – ettől eltérő rendelkezés hiányában – a szerződéses díj 50%-a. Ha a Szolgáltató a teljesítést megtagadja, a jelen ÁSZF 5.4. pontjában nem rögzített okokból mondja fel a megrendelés teljesítését, akkor a Megrendelő részére az előleg visszajár, egyéb esetekben pedig a Szolgáltatónak járó átalány kártérítésnek minősül, amennyiben a Szolgáltató már a tervek készítését elkezdte. Amennyiben a Szolgáltató a tervek készítését még nem kezdte el, a szerződéses illetve a vállalkozási díj 10%-ának megfelelő átalány kártérítésre jogosult a megrendelés meghiúsulása esetén.

Az előlegszámla kiállítására a Szolgáltató a megrendelés hatályba lépésének napján válik jogosulttá és ezen a napon kezdődik az előlegszámla fizetési határideje is. Amíg Megrendelő az előlegszámlát nem teljesíti hiánytalanul, addig a Szolgáltató nem kezdi meg a szerződés teljesítését. A megrendelésen feltüntetett teljesítési határidő automatikusan annyival meghosszabbodik, amennyivel az előlegszámla lejárata után egyenlíti ki Megrendelő az előlegszámlát.

Honlap vagy grafikai végtermék átadása-átvétele

3.11. Honlap esetén a munkák elkészítéséről a Szolgáltató a Megrendelőt tájékoztatja, a tesztverziót és interneten hozzáférhetővé teszi a Megrendelő részére. A Megrendelő jóváhagyásával igazolja a tesztverzió publikálhatóságát. A grafikai termék elkészítéséről a Szolgáltató a Megrendelőt tájékoztatja, és a végtermék egy mintapéldányát a Megrendelő által megadott e-mail címre történő elküldéssel átadja.

A teljesítés helye, amennyiben az nem elektronikus úton történik meg e-mailen vagy FTP szerverre való feltöltésen keresztül történik. Ha a megrendelőlapból vagy a megrendelt szolgáltatás speciális jellegéből egyértelműen más nem következik, a teljesítés helye a Szolgáltató telephelye.

3.12. A Megrendelőnek kötelessége az iránymutatása mentén elkészített honlapot, grafikai vagy egyéb terméket átvenni és a megállapodás szerinti szerződéses illetve vállalkozási/szolgáltatási díjat kifizetni. A Megrendelő mindaddig, amíg a Szolgáltató által szerződésszerűen kiállított számlán szereplő díjat nem rendezi, nem használhatja fel a Szolgáltató által rendelkezésére bocsátott anyagokat, termékeket, az a vállalkozási/szolgáltatási díj rendezéséig a Megrendelő tulajdonát képezik.

3.13. A Megrendelő által megrendelt munkákra tett árajánlat nem tartalmazza a forrásfájlok átadását. Ha a Megrendelő kéri a forrásfájlok átadását is, ezekért, külön írásbeli megállapodás hiányában, az adott munkára vonatkozó szerződéses illetve vállalkozási díjjal megegyező összegű díjat köteles megfizetni a Szolgáltatónak.

Szerzői jogi szabályok

3.14. A Szolgáltató – amennyiben erről a Megrendelő külön nem rendelkezik – az általa elkészített munkákon a szerzői minőséget és nevét feltüntetheti, azokat referenciaként korlátozás nélkül felhasználhatja. A Szolgáltatót megilleti a honlap többszörözésének a joga és a Megrendelő által átvett honlaphoz hasonló honlapot korlátozás nélkül készíthet. A Megrendelő kizárhatja azt, hogy a Szolgáltatónak az általa készített honlapot vagy grafikai tervet referenciaként felhasználja, és annak egyedi, megkülönböztető vonásaihoz hasonló honlapot vagy grafikai tervet készítsen. A Megrendelőnek e szándékát a szerződés megkötésekor írásban és kifejezetten a Szolgáltató tudomására kell hoznia.

Tulajdonjog átszállás és a felhasználási jog szabályozása

3.15. Szolgáltató által készített munkák, illetve a munkafolyamat bármely szakaszában bemutatott tervek szerzői jogi védelem alá tartoznak, ezek szerzői jogosultja kizárólag a Szolgáltató. A vagyoni jogosultságokkal kapcsolatos felhasználói jogok a Megrendelőt, a teljes ellenérték megfizetésétől kezdődően illetik meg. Megrendelőnek pusztán a teljesítés során létrehozott művekhez történő hozzáférés jogán még önmagában semmilyen felhasználási joga nem keletkezik. A felhasználási jog nem kizárólagos, harmadik személyre át nem ruházható, át nem adható. A felhasználási jog, egyéb rendelkezés hiányában az Európai Unió területére vonatkozik és határozatlan időre szól. A munkákhoz kapcsolódó számítógépes állománynak, vázlatoknak, terveknek az átadása és díjazása – mivel az a Szolgáltató tulajdona és nem képezi az egyes megrendelésék tárgyát – minden esetben külön megállapodás tárgyát képezi.

A Szolgáltató a szerződés teljesítése során átadott anyagok feletti tulajdonjogát az ellenérték teljes megfizetéséig fenntartja. Az egyes megrendelésekben szabályozott felhasználási vagy egyéb jogosultságokat a Megrendelő a szerződéses illetve vállalkozási díj teljes megfizetésével szerzi meg. Tekintettel a felhasználási jog jelen pontban meghatározott tartalmára, Megrendelő tudomásul veszi, hogy szerzői jogsértést követ el, amennyiben a szerződésből őt terhelő összes fizetési kötelezettség teljesítését megelőzően kezdi meg a Szolgáltató által a teljesítés során létrehozott művek felhasználását.

Fizetés módja, a teljesítés átvétele, ellenőrzése

3.16. A munkák elkészítését és a mintapéldány (tesztverzió) átadását követően a Megrendelő ezeket köteles ellenőrizni és 3 munkanapon belül jóváhagyásáról nyilatkozni. Ennek során a 3.19 pont rendelkezései megfelelően irányadók. Ezzel az átadással történik meg a teljesítés minőségi ellenőrzésének az a része, amely a külső megjelenésre vonatkozik, vagy amely egyébként a mintapéldányból (tesztverzióból) megállapítható. Ha a megadott határidőben Megrendelő nem nyilatkozik, hallgatását jóváhagyó nyilatkozatának kell tekinteni. A Szolgáltató és a Megrendelő közötti bármilyen vita esetén ezt a jóváhagyott mintapéldányt (tesztverziót) kell a szerződés tárgyaként elfogadni.

A Megrendelő jóváhagyása esetén a Szolgáltató az elkészített munkát, honlapot a hozzá tartozó elérésekkel, kódokkal, instrukciókkal stb. illetve a grafikai végterméket átadja illetve kiszállítja. Az átadást követően Megrendelő minőségi kifogást csak a teljesítéstől számított 5 napos jogvesztő határidőn belül támaszthat. Amennyiben a megadott határidőn belül kifogás nem érkezik, a teljesítést szerződésszerűen megtörténtnek kell tekinteni.

3.17. Jóváhagyás esetén Szolgáltató a Megrendelőnek számlát állít ki, melyet Megrendelő készpénzben vagy átutalással egyenlíthet ki. Az átutalásos fizetés – egyéb megállapodás híján – 8 napos fizetési határidővel történik.

3.18. A Szolgáltató által gyártott termékek a számla kiegyenlítéséig a Szolgáltató tulajdonát képezik, a Megrendelő ezekre jogot nem formálhat függetlenül attól, hogy az átadás előtte már megtörtént. A szellemi termékekre a 3.14 és 3.15. pont rendelkezései irányadók.

3.19. A legyártott vagy elkészített munka mennyiségi ellenőrzését Megrendelő az átadáskor végzi el és esetleges mennyiségi kifogásait köteles azonnal, az átadással egyidejűleg jelezni Szolgáltató felé. Amennyiben az átadott munka volumene vagy milyensége nem teszi lehetővé az azonnali átadás-átvételt, úgy azt Megrendelő köteles haladéktalanul elvégezni, a késedelemmel kapcsolatos károkért kizárólag Megrendelő a felelős.

3.20. Az elkészített terveket és az elfogadott, megvalósult munkát Szolgáltató 2 évig archiválja, az archiválási kötelezettségét követően azonban szabadon, külön figyelmeztetés nélkül törölheti. 

3.21. A szerződéses illetve vállalkozási díj magában foglalja a megrendelés szerinti termék vételárát, a munkához kapcsolódó és a megrendelés szerinti felhasználási jogok ellenértékét és a megrendelés teljesítése során nyújtott egyéb szolgáltatások díját és költségét.

3.22. Fizetési késedelem esetén a Szolgáltató egymástól függetlenül:

  1. a mindenkori törvényes alapkamat kétszeresének megfelelő nagyságú késedelmi kamatot számíthat fel,

  2. az irányadó fizetési határidőt több mint 8 nappal meghaladó fizetési késedelem esetén a teljesítésig felfüggesztheti a megrendelés vagy a Megrendelő egyéb megrendeléseinek teljesítését,

  3. az irányadó fizetési határidőt több mint 15 nappal meghaladó fizetési késedelem esetén azonnali hatállyal felmondhatja a megrendelést és elállhat a már leadott megrendelések teljesítésétől,

3.23. Megrendelő fizetési késedelme a kapcsolódó teljesítési határidők meghosszabbodását eredményezi.

3.24. A megadott fizetési határidőre történő nem teljesítés esetén, az ebből adódó akár és a követeléskezelés minden költsége az Megrendelőt terheli.

3.25. Amennyiben a megrendelés alapján a Felek közt átalánydíjas szerződés jön létre, havi/időszaki teljesítésigazolás nem történik.

3.26. Amennyiben a Felek havi elszámolásban állapodnak meg, és a Szolgáltató által megküldött számlát a Megrendelő nem kifogásolja, az egyben teljesítésigazolásnak is minősül, a benne foglalt teljesítés tekintetében.

  1. SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS

4.1. A Szolgáltató jogosult a jelen ÁSZF-et egyoldalúan módosítani, a bevezetőben megjelölt 15 napos határidő betartásával. Szolgáltató a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF-jét a honlapján teszi közzé. 

4.2. A Szolgáltató a Megrendelő kérésére a korábban köztük létrejött szerződés módosításra vonatkozó javaslatot akkor vizsgálja meg érdemben, illetve akkor fogad el tőle újabb megrendelést, ha Megrendelőnek 15 napon túli kiegyenlítetlen tartozása nem áll fenn a Szolgáltatóval szemben.

4.3. Az ÁSZF későbbi módosításaival bevezetett rendelkezések a módosított ÁSZF-nek a Szolgáltató honlapján való közzétételétől számított 15. napon lépnek hatályba. Az ÁSZF módosítására vonatkozó részletes szabályokat az ÁSZF 4. pontja tartalmazza. Amennyiben szerződéssel rendelkező Megrendelő a módosított ÁSZF-el nem ért egyet, és ezt a módosítás közzétételét követő 15 napon belül közli, úgy a korábbi ÁSZF rendelkezései rá nézve továbbra is irányadók addig, amíg a felek egyezségre nem jutnak a módosítás feltételei tekintetében.

  1. SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE

5.1. A felek között létrejött az ÁSZF bevezető rendelkezései szerint valamely szerződés a szerződésszerű teljesítéssel megszűnik.

5.2. A felek között létrejött szerződés teljesítés nélkül is megszűnhet:

5.2.1. a felek közös megegyezésével,

5.2.2. a Megrendelő elállásával vagy felmondásával,

5.2.3. a Szolgáltató elállásával vagy felmondásával.

5.3. Ha a Megrendelő az általános elállási jogát gyakorolni kívánja, köteles a Szolgáltatónak az elvégzett munkáját / felmerült kárát kifizetni / megtéríteni az alábbiak szerint:

5.3.1. Ha Megrendelő a megrendelést követően, a munkakezdés szakaszában gyakorolja elállási jogát (a Szolgáltató még a tervek elkészítését nem kezdte meg, de előkészületeket tett a szerződés érdekében), akkor kárátalány jogcímén a teljes szerződéses illetve vállalkozási díj 10%-át kell kifizetnie Szolgáltató részére.

5.3.2. Ha a Megrendelő ezt követően, a munka készítési szakaszában (ha már belekezdett a tervekbe) gyakorolja elállási jogát, akkor kárátalány jogcímén a teljes szerződéses illetve vállalkozási díj 50%-át kell kifizetnie Szolgáltató részére.

5.3.3. Amennyiben a korrektúrafordulók utáni munka a megfelelő funkciókat és design elemeket tartalmazza, de a Megrendelő szubjektív látásmódja szerint az nem kielégítő, tekintettel arra, hogy Szolgáltató a munka túlnyomó részét már elvégezte, Megrendelő a teljes szerződéses illetve vállalkozási díj 90%-át köteles megfizetni Szolgáltató részére. Ezt követően a honlap vagy grafikai termék átadásra kerül a Megrendelő részére, ebben az esetben a szerződés a jövőre nézve szűnik meg.

5.3.4. Ha a Megrendelő a munka/termék elkészítését követően nem veszi át a honlapot vagy grafikai tervet/terméket, akkor a munka/termék szerződéses illetve vállalkozási díj 100%-át kell megfizetnie Szolgáltató részére, tekintettel Szolgáltató szerződésszerű teljesítésére.

5.4. A Szolgáltató jogosult a szolgáltatást felfüggeszteni, vagy a szerződést azonnali hatállyal felmondani (illetve attól elállni), ha a Megrendelő az alábbi tiltott magatartások bármelyikét tanúsítja:

5.4.1. Ha az elkészítendő honlapon vagy grafikai terven/terméken – törvénybe ütköző módon pornográf, iparjogvédelmi, illetve a szerzői jogokat vagy mások jó hírnevét, becsületét sértő, avagy a jó ízléssel össze nem egyeztethető anyagokat kíván elhelyezni, megjeleníteni.

5.4.2. Ha a Megrendelő több mint 15 napos fizetési késedelembe esett, és felhívásra sem rendezi tartozását,

5.4.3. Ha a Megrendelő ellen csődeljárás, felszámolási eljárás indul vagy végelszámolását határozza el.

5.4.4. Ha a Megrendelő egyéb súlyos szerződésszegést követ el.

5.4.5. Ha a Megrendelő a Szolgáltató többszöri kérése ellenére nem hoz döntést, nem adja meg a szükséges anyagot, információt vagy egyéb módon gátolja meg a Szolgáltató teljesítését.

A Szolgáltató azonnali hatályú felmondása esetén a Megrendelő a szerződéses illetve a vállalkozási díj 100%-át köteles megfizetni Szolgáltató részére. Rendkívüli felmondás esetén a megrendeléseket a Szolgáltató nem köteles teljesíteni. Az ilyen megrendelések teljesítésétől a Szolgáltató írásban jogkövetkezmények nélkül elállhat.

5.5. A felek között létrejött szerződés bármely okból történő megszűnése, vagy felmondása nem mentesíti a feleket a fennálló kötelezettségeik, vagy díjtartozásaik teljesítése alól.

5.6. A postai úton eljuttatott írásbeli közléseket a vonatkozó szerződésben vagy megrendelésben – eltérés esetén a megrendelés az irányadó – feltüntetett címre kell megküldeni ajánlott vagy tértivevényes küldeményként. A postai küldeményt a feladásától számított 3. munkanapon kézbesítettnek (közöltnek) kell tekinteni, függetlenül attól, hogy a posta esetlegesen nem kereste, elköltözött vagy bármilyen más jelzéssel küldi vissza küldeményt, a korábbi közlés azonban bizonyítható.

5.7 Megrendelő az adataiban bekövetkezett minden változást és a szerződés teljesítése szempontjából lényeges egyéb változásokat köteles 15 napon belül írásban közölni Szolgáltatóval.

  1. VEGYES RENDELKEZÉSEK

6.1. Szerződő Felek a szerződés teljesítése során hatékonyan, szorosan együttműködnek és egymás érdekeit messzemenően figyelembe veszik.

6.2. Szerződő Feleket a szerződés teljesítése során kölcsönös értesítési és tájékoztatási kötelezettség terheli. Ezen kötelezettség teljesítésekor lehetőleg az írásos formát részesítik előnyben.

6.3. Szerződő Felek a szerződés teljesítése során tudomásukra jutott és a másik Szerződő Felet érintő minden titoknak minősülő információt, adatot vagy egyéb ismeretet kötelesek megőrizni és gondoskodni arról, hogy a titokhoz illetéktelen harmadik személy ne férhessen hozzá. A titoktartási kötelezettség Szerződő Feleket a szerződés megszűnése után is terheli.

6.4. Szerződő Felek a szerződés teljesítés során birtokukba jutott és a másik Szerződő Felet illető szerzői jogi, iparjogvédelmi vagy a Ptk. jogszabályi védelmét élvező alkotáshoz fűződő jogokat maximálisan tiszteletben tartják. Ez vonatkozik azokra az esetekre is, ha a termékeken a jelen szerződés szerint nem tüntetik fel a Szolgáltató.

6.5. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelő törvényes képviselője, a Megrendelő szerződésből fakadó bármely fizetési kötelezettségéért készfizető kezességet vállal. A készfizető kezességvállalás az ÁSZF bevezető részében felsorolt szerződések illetve megrendelés Megrendelő illetve képviselő általi aláírással jön írásban létre.

6.6. Jelen ÁSZF-ben külön nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az alábbi jogszabályok irányadók:

6.7. A jelen ÁSZF angol és magyar nyelven érvényes, melyből eltérés esetén a magyar az irányadó. A felek között létrejött jogi vitákra a magyar jog előírásai az irányadóak. Jogvita esetén a helyi bíróság illetékességébe tartozó ügyekben a Megrendelő és a Szolgáltató a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét köti ki.

Budapest, 2024. május 1. 

CM.SUPPLY

1024 Budapest, Rómer Flóris utca 8, Hungary

76B Clarence Road London E5 8HB,
United Kingdom

talk@cm.supply

© 2024 CM.SUPPLY, All Rights reserved

CM.SUPPLY

1024 Budapest, Rómer Flóris utca 8, Hungary

76B Clarence Road London E5 8HB,
United Kingdom

talk@cm.supply

© 2024 CM.SUPPLY, All Rights reserved

CM.SUPPLY

1024 Budapest, Rómer Flóris utca 8, Hungary

76B Clarence Road London E5 8HB,
United Kingdom

talk@cm.supply

© 2024 CM.SUPPLY, All Rights reserved